26 január 2013

AUSTRALIA DAY


A tegnap este megismert családdal ( Lilla, Ákos, Laura )annyira összebarátkoztunk, hogy elhatároztuk, hogy az egész napot együtt töltjük. Ők már három hete itt vannak és mivel nálunk jobban ismerik a várost így rájuk bíztunk magunkat. Reggel összecsomagoltunk egy kis elemorzsiát és nekivágtunk a túrázásnak.

Várjuk a buszt
 Megtudtuk, hogy a közelben több helyről is be lehet buszozni a belvárosba, és, hogy a buszokon mindig megy a légkondi, néha túlzottan is bár ez most nekem nagyon jól esett mert tegnap annyira megégett a nyakam meg a homlokom, hogy kölcsön kellett kérnem egy sapkát Ákostól. Nagyon kell figyelni, mert észre sem veszi az ember és már megégett pedig csak sétált a városban 1-2 órát. A központban átszálltunk a Rockingham felé tartó vonatra ami a belvárosban metró de később kibújik a föld alól és vonat lesz belőle. :) Fél óra alatt 50 kilométert tesz meg úgy, hogy közben vagy 10-12 szer megáll. Tehát nem lassú. Mégsem zötykölődik és a megszokott tatamm tatamm is hiányzik :-) Leszálltunk az állomáson ahol átszálltunk egy buszra és néhány megálló után leértünk a BEACH-re. Mivel hétvégén és iskolaszünetben van family ticket ezt vettünk, mert így kettőnknek került a jegy 11-AUD-ba és egész nap korlátlanul bármire felülhetünk. Buszra, vonatra, hajóra. Mivel ma volt AUSTRALIA DAY , ez a helyi augusztus 20. így tele volt a part és a közeli park emberekkel, mégsem volt tömeg úgy mint otthon. Mindenki hozta a kis napernyőjét kempingszékét és ami még fontosabb a hűtőtáskáját tele sörrel és kis táborokat vertek. Beszélgettek iszogattak zenét hallgattak, élvezték az életet. A part nagyon szép, tiszta gondozott a homok ameddig ellátni, nem volt hideg a víz és nem voltak nagy hullámok sem.
Belegázoltunk a vízbe térdig, csináltunk néhány képet majd felsétáltunk a part melletti parkba. Itt aztán volt minden amit egy gyerek csak akarhat. Falmászás, gumiasztal, arcfestés, állatsimogatás célba dobás és még millió más csoda. És ami Magyarország után furcsa volt, hogy minden INGYENES !!! A színvonalról csak annyit, hogy a kisállat simogató mellett ott volt kikészítve a kézfertőtlenítő, hogy a szülő és a gyerek tudjon kezet mosni illetve a kerítésen belül folyamatosan seperték össze az ürüléket ha volt, hogy a kicsik véletlenül se szedjék össze. Hát, lehet így is csinálni. Kicsit nézelődtünk aztán leültünk a fűbe és sziesztáztunk kicsit.

 Elindultunk a buszmegálló felé amikor ismerős szavak ütötték meg a fülünket. Hiába magyarok mindenhol vannak :-) . Kicsit ismerkedtünk, beszélgettünk nagyon szimpatikusak voltak. Ők egy magyar házaspár három gyerekkel akik Új-Zélandról költöztek át ide néhány éve, és már a hazautat tervezgetik Magyarországra. Igaz nekik ez volt az eredeti tervük is, hogy gyűjtenek egy kis pénzt és visszamennek. Ők tudják :-). Ezután hazautaztunk a megszokott busz-vonat-busz kombóval és otthon gyorsan ettünk valamit, mert még vissza kellett jutni a citybe az esti tűzijátékra. Természetesen majdnem elkéstünk. Furcsa volt látni, hogy a tegnap megismert belváros teljesen le van zárva a forgalom elől és mindenütt gyalogosok sétálnak összevissza. A tűzijáték nagyon durva volt. Elkezdtük nézni a harangtorony mellől majd kétszer is átsétáltunk másik helyre de még mindig tartott. Fél órán át. Ha még pár percig folytatják már biztos meguntam volna :-)

Amikor vége lett találkoztunk Lilláékkal (nem a lakótárs Lilláék, mert Ők végig velünk voltak, hanem aki a reptérről segített be minket a városba Lilla ;-) ) és még pár magyarral akiket a netről vagy a blogjukból ismertünk illetve olyanokkal akiket nem is ismertünk. Elég sokat beszélgettünk velük, de aztán feloszlott a társaság és mi is hazamentünk. És megint eltelt egy nap.

2 megjegyzés:

  1. Konkretan tudsz olyan web cimeket/blogokat kuldeni nekem ahol informaciokat gyujthetek be en is Ausztraliarol? Azert kerdezlek teged mert benned jobban megbizok mint a Google-ben:)
    A tuzijatekos kep hatalmas!

    VálaszTörlés