16 március 2013

Lakásbérlés Perth-ben és Mandurah


Valahol lakni kell ugye, de ez nem is olyan egyszerű a kezdeti időkben. Kezdjük az elején :) Amikor Magyarországról szerveztük a kinti életünk első napjait adódott egy lehetőség, hogy kiérkezés utáni első hetekre magyarokhoz költözzünk. Ez nagyon jó elgondolás volt, mert így azonnal magyarul kaptunk segítséget ha valamit nem találtunk vagy nem értettünk. Cserében meg kellett szokni, hogy nem egyedül lakunk, és csak egy szobányi személyes terünk van minden más (konyha,fürdő,nappali) közös. Az eredeti terv az volt, hogy egy két hétig lakunk így, közben folyamatosan keresünk lakást, és ahogy sikerül találni egy elfogadhatót akkor saját lábra állunk.
Ez volt a terv! És most lássuk a valóságot. Itt Perthben kb 10 bérelni vágyóra jut 7 lakás, tehát többen akarnak bérelni, mint amennyi kiadó lakás van a piacon és ez eléggé megnehezíti a lakáshoz jutást. (voltunk bent jópár irodában érdeklődni, és egy A4-es lapon 3-4 lakás volt a teljes kínálatuk ebben benne volt az 1 és a 8 szobás is) Itt a tulajdonos nem közvetlenül adja ki a lakást, hanem egy ingatlanügynökségen keresztül ami jó a bérlőnek is és a tulajnak is, mert egy elég komoly szerződést íratnak alá, és így elvileg mind a két fél védve van.
Szerencsés esetben az ügynökség felad egy hirdetést, hogy van egy kiadó lakásuk.  Ezt azért írom, mert nem ritka, hogy nem is hirdetik hanem aki pont jókor van jóhelyen az megnézheti. A hirdetésben benne van a lakás vagy ház címe és, hogy melyik nap hány órától lehet megnézni. A megadott időpontra odamegy az ingatlanügynök, (de általában késik) Te és még másik (nem vicc) min.20-50 ember. Mindenki körbesétál megnéz mindent szekrényeket szobákat konyhát stb. Általában elég koszos lelakott állapotban vannak a lakások, de néha ki lehet fogni jót is. Akinek nem tetszik a lakás az elmegy és tovább keres. Akinek tetszik az kér egy nyomtatványt az ügynöktől amit kitöltve aznap vagy másnap bead az ingatlanirodába. Ez a nyomtatvány 5-6 oldalas és a személyes adatokon kívül olyanokat kérdez, hogy milyen vízumon vagy itt és az meddig érvényes? Hol béreltél eddig lakást? Mennyiért? Kit hívhatnak fel aki ezt igazolja? Hol dolgozol? Mennyit keresel? ….....stb 5-6 oldalon keresztül.
Ezután az ügynökség a leadott 10-20-30 adatlapot elkezdi kiértékelni és a legjobbakat elküldi a tulajnak, aki eldönti, hogy kinek adja ki a lakást. Egy bérleti szerződés legrövidebb ideje fél év ,de jobban örülnek az évesnek. Le kell rakni előre négy heti bérleti díjat kaucióként, és ki kell fizetni az első két hetet előre. Lehet növelni az esélyeket azzal, hogy nem 2 hetet fizetsz előre hanem többet, de ez csak akkor számít ha nem tanuló vízumon vagy. Volt aki úgy kapta meg a lakást, hogy előre kifizette a fél évet és ezért Őt választották.
BUKTATÓ 1: Mivel mi tanuló vízumon vagyunk abból is a 3+1 hónapossal nem tudunk fél évre bérelni, mert ott van a papíron feketén fehéren, hogy meddig szól a vízum. Hiába mondod, hogy te meg akarod újítani és még maradni akarsz az : -És ha nem kapod meg a hosszabítást? kérdéssel a vita le is zárult!
BUKTATÓ 2 : Hol béreltél eddig lakást? Ki tudja ezt igazolni? Ugye aki frissen érkezik ide Ausztráliába az itt még nem bérelt lakást sehol. Nekünk otthon is saját tulajdon volt, tehát még ott sem.
Ezen lehet segíteni mondjuk úgynevezett személyes referenciákkal amit itteni ismerősök írnak rólad és leírják, hogy ismernek és rendes emberke vagy :) Nekünk ebben segített még az ügynökség is aki a vízumot intézte és Ők is adtak személyes referenciát. Köszönet érte CSE Australia. Illetve be lehet kamuzni magyarországi lakásbérlési referenciákat is ha nincs más megoldás, csak ha felhívják a számot akkor vegye is fel valaki aki beszél angolul és tudja, hogy mit kell mondania. De ennek az egésznek nincs semmi jelentősége, mert ha van a többi jelentkező között olyan aki Ausztrál állampolgár akkor Ő a nyerő.
BUKTATÓ 3 : A munka ugye. Az első hetekben csak a szerencsések tudnak munkahelyet és fizetést igazolni a többiek még keresik.

Tehát nem olyan egyszerű mint ahogy gondoltuk, de nem lehetetlen. Ahogy én látom kell hozzá szerencse is és sok-sok utánajárás és kitartás. Az egyik ismerős család, Ők mondjuk nem tanulók, úgy találtak rá a lakásukra, hogy folyamatosan nézték a hirdetéseket és az egyik délelőtt 10-11 körül felraktak egy lakást amit aznap délután 2-kor lehetett megnézni. Így az idő rövidsége miatt nem volt sok másik jelentkező. Egy másik családnak úgy sikerült, hogy egy címen egyszerre volt több kiadó lakás is és csak az egyiket hirdették. Volt olyan is aki hirdetést adott fel a Gumtree-n (itteni vatera)
, hogy szeretne bérelni és sikerült neki. Mindenkinek más a storyja , nincs bevált recept ami mindig mindenkinek sikerül.
A mi történetünk pedig úgy kezdődött, hogy a parton összeismerkedtünk egy magyar családdal, akik megadták egy másik család telefonszámát, akik meghívtak minket barbeque-zni Ezen a sütögetésen ott volt a szemközti szomszédjuk is aki véletlenül pont ki akarta adni a házát, de még nem szólt az ügynökségnek mert még akkor takarították a házat az előző lakók után.

Szóval nem lehetetlen a dolog, de nem az első egy két hétben. Meg kell ismerni a helyi szokásokat és ismerősöket kell szerezni. Addig pedig marad a szoba bérlés, az is jobb mint napi 80-100 dollárért a szálloda.
A témához kapcsolódik, hogy amikor elmentünk megnézni, hogy kitakarították-e a házat az elsőre megbeszélt időpontra ( természetesen nem (-: NO WORRIES ) akkor elmentünk a vonattal a végállomásig, hogy megnézzük Mandurah-t. Ez egy nagyon szép suburb, és vannak részei amik kifejezetten tetszenek. Talán egyszer sikerül ideköltözni. Az a hely érdekessége, hogy kicsit hasonlít Velencéhez mert tele van lagúnákkal. Amikor leszálltunk a buszról először egy hatalmas öblöt láttunk rajta pezsgő vízi élettel és a parti sétányt.



Olyan európai volt a stílus, nem pálmafák voltak hanem fenyők, igaz trópusi fenyők, de fenyők és minden élénk zöld volt. Gyorsan lefényképeztük a parkban az információs térképet, hogy el ne tévedjünk és elindultunk a lagúnák felé. Egy hídon kell áthaladni az öböl felett amiről kis aboriginal gyerekek ugráltak a vízbe. Nem zavarta őket sem az autó sem a hajó forgalom. A túloldalon pedig egy gyönyörű park játszótérrel, barbeque -val gördeszka és bmx pályával. Amit sokan ki is használtak és kitelepültek családostul.

 Itt tovább haladva eljutottunk a csatornákig. Ha itt bérelsz vagy veszel házat akkor haza tudsz jönni kocsival is, de hajóval is. Úgy van kitalálva az egész, hogy minden ház „udvara” a vízre néz. A házak mellett, mögött pedig ott úsznak a kisebb, de inkább nagyobb hajók. Volt belőle akkora is amiben simán beleférne egy kisebb ház is. Van aki hajóval jár be dolgozni a citybe, mert itt a csatornákon ki tud hajókázni az óceánra és ott ugye nincs forgalmi dugó.Bementünk és sétálgattunk nézelődtünk. Az egyik ház mellett egy emberke mosogatta a hajóját ami akkora volt, hogy az emberünk simán egy magasságban volt velünk, pedig mi fent voltunk a hídon a kocsiúton a hajó meg lent a vízen. Amikor mellé értünk barátságosan ránk köszönt, pedig sose látott minket.
Szerintem Magyarországon akinek ekkora hajója van azt nem Ő mossa, másrészről valószínűleg köszönés helyett inkább azt kérdezte volna, hogy mit bámultok, mit kerestek ti itt? Aztán lehet, hogy tévedek. Nagyon jó a hely hangulata, ahogy ott sétáltunk nézegettük a házakat a hajókat a vizet teljesen megnyugtatott. Amikor hazaértünk Hell már nézte is a lakás hirdetéseket :-) .Napnyugta előtt elindultunk visszafelé mert nem akartuk lekésni az utolsó buszt. Nem akartunk megint sétálni :-) így este kilenc körül haza is értünk.



Nem kicsi a ladik :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése